Melyek a legfőbb jellegzetességei Egon Schiele tájképfestményeinek?
Egon Schiele osztrák festőművész leginkább figyelemre méltó portréiról ismert, amelyek kifejezőek, nyersek és őszinték. Bár a művészt a kora 20. század egyik legjelentősebb portréfestőjeként tartják számon, számos tájképet is alkotott.
Az alábbiakban ezeket mutatjuk be közelebbről. Az ábrázolt helyszínek közül több a mai Csehország területén található – ezek a helyek Schiele számára különleges érzelmi töltettel bírtak.
Ki volt Egon Schiele?
Egon Schiele a kora 20. század egyik legjelentősebb osztrák művésze.
1890-ben született és Alsó-Ausztriában nőtt fel. 14 éves volt, amikor édesapja meghalt. A gyermek Schielét nem különösebben kötötte le a tanulás, ellenben azt mondták róla, hogy „mániákus lendülettel” rajzol. Nagybátyja, aki 1904-től gyámja lett, rajzoktatóhoz járatta. Schiele később Bécsben tanult, ahol bosszantotta egyes tanárainak konzervatív stílusa.
Az első világháború kitöréséig Schiele számos portréfestményt állíttatott ki, és ismertté vált jellegzetes stílusáról. Emberábrázolásai távol állnak az illedelmes társasági portréktól: organikusak, erotikusak, vadak és nyersek. Többek között Gustav Klimt művészete inspirálta, és merített az expresszionizmus és a szecesszió elemeiből is – stílusa azonban rendkívül egyedülálló.
Schiele 1918-ban, mindössze 28 évesen halt meg spanyolnáthában.
Egon Schiele portréfestményei között nagyon sok aktot találunk. Bár művészetét széles körben elismerik, festményei sokak számára ellentmondásosak voltak és a mai napig azok is maradtak. Aktjait akkoriban pornográfnak tartották, a fiatal modellek ábrázolása pedig kérdéseket vet fel a beleegyezésükkel kapcsolatban.
Tájképei nem is állhatnának távolabb ettől a világtól.
Milyen tájképeket festett Egon Schiele?
Egon Schiele több tucat tájképet rajzolt és festett: épületek kidolgozott illusztrációitól kezdve nagyobb távlatú városi látképeken keresztül természeti tájak ábrázolásáig.
Rövid élete során sokat utazott, jelentős mennyiségű időt töltött Bécstől távol. Azt érezte, hogy a város és az ottani művészeti színtér megannyi személyisége, jelleme és véleménye elnyomó közeget teremt, amelyben nem tud gondolkodni. Ezek elől menedéket keresve Bécstől távoli helyekre utazott: Bohémiába (a történelmi Csehország tartományba), Karintiába, Triesztbe és Wachau vidékére.
Portréihoz hasonlóan a tájképek esetében sem az volt a célja, hogy realisztikusan jelenítse meg az őt körülvevő világot. Nem a valósághű ábrázolásra törekedett, sokkal inkább a tájak lelkét szerette volna megragadni, a vigasz és a béke forrásaként megjelenítve azokat.
Schiele nem a helyszínen festett, hanem az emlékei alapján rekonstruálta a tájakat. Képeit geometrikus motívumok és síkbeli kompozíciók jellemzik, és sok más, korábbi művésszel ellentétben nem használ perspektívát.
Schiele tájképein szinte soha nem jelennek meg emberek. Bár gyakran ábrázolt épületeket és más, ember által alkotott létesítményeket, Schiele ezeket a helyszíneket a természethez hasonlónak tekintette: az inspiráció és a koncentráció spirituális helyeinek.
Hiszem és tudom, hogy a természet másolása számomra értelmetlen, mert jobb képeket festek emlékezetből, a táj látomását felidézve.
Egon Schiele Český Krumlovban
Egon Schiele szoros köteléket érzett anyja szülőhelye iránt. A település abban az időben a Krumau nevet viselte az akkori Bohémia tartomány területén, ma Csehországban található Český Krumlov néven. A város Schiele tájképeinek visszatérő témája. Gyakran látogatott el Krumauba, időnként akár több hónapot is eltöltve ott.
A Moldva folyó partján fekvő óváros Schiele számos képén megjelenik. A középkori épületeket színes, geometrikus jellegű egységekkel ábrázolja, melyek ellentétben állnak a folyó egyszínű vizével. Valósághű ábrázolás helyett csak egy szűkebb palettát használ, a természetben megtalálható, földes színek, a barna, a zöld, a kék, a szürke és a fekete árnyalataival.
A vonalak nem tökéletesen egyenesek, hanem görbék, szaggatottak és hullámosak – ezzel inkább saját megélését jeleníti meg, nem pedig egy szabályos építészeti rajzot készít. Épületei organikusak: meglátszik rajtuk az idő nyoma és a több évszázadnyi történelem, sok helyen moha és növények veszik át az uralmat.
Más műveiben Schiele egy-egy épületre vagy annak egy részletére koncentrál, és ezeket a magányos elemeket mindössze néhány színnel megjelenítve szinte műemléki jelentőséget tulajdonít nekik.
Egon Schiele tájképei merész vonalakkal és kifejező színekkel alakítják át a természetet és az épületeket, egy olyan világot ábrázolva, amely egyszerre tűnik ismerősnek és torznak.
Nemcsak a tájat látjuk, hanem a felszíne alatt rejlő érzelmi intenzitást is, ami ezeket a tájképeket éppoly lenyűgözővé és felejthetetlenné teszi, mint a művész portréit.
Fordította: Sárospataki Anna