Katona Júlia, a budapesti Schola Graphidis Művészeti Gyűjtemény munkatársa hangsúlyozza a grafika jelentőségét a szecesszióban, és beszámol arról, hogy a magyar művészeket hogyan inspirálta a hazai népi kultúra.
A Schola Graphidis Művészeti Gyűjtemény Magyarország legrégebbi, 1778-ban alapított állami művészetoktatási intézményének és annak utódintézményeinek múzeumi gyűjteménye. Megőrzi, gyűjti és publikálja ezeknek a történelmi jelentőségű intézményeknek a képző- és iparművészeti, műszaki- és technikatörténeti anyagát.
A 19. század második felében jelen levő művészettörténeti stílusok kavalkádja után a szecesszió valami rendkívül újat hozott.
Legfőbb művészei, építészei és tervezői szakítottak a hagyományokkal, és a természet kimeríthetetlen formavilágához fordultak inspirációért. Az új irányzat a művészeti folyóiratok megjelentetése révén nagyon hamar nemzetközi figyelmet vívott ki magának.
Különösen igaz volt ez a grafikusművészek munkáira, akik kiváló minőségű kromolitográfiákat (színes kőnyomatokat) mutattak be különböző gyűjteményekben. Ezek az összeállítások azt szemléltették, hogyan lehet a virág- és állatmintákat a díszítőművészetben alkalmazni.
E kiadványok közül a legismertebbeket a svájci származású iparművész, Eugène Samuel Grasset (1845-1917) és tanítványai, köztük Maurice Pillard Verneuil (1869-1942) készítették.
A gyűjteményeket nemcsak az európai képzőművészeti és építészeti főiskolákon, hanem az ipari rajziskolákban is tanulmányozták, szerte a kontinensen. Hatásuk kiterjedt Európa nagyvárosaira, köztük az akkori Osztrák-Magyar Monarchia területén található Bécsre és Budapestre is.
Ez magyarázza, hogy a Schola Graphidis Művészeti Gyűjtemény, a Budapest Székesfővárosi Iparrajziskola (1886–1945) jelenkori utódja miért rendelkezik a 19. századi mintakönyvek és grafikai gyűjtemények ilyen kiemelkedő összeállításával.
Hogyan jelent meg a népművészet a magyar szecesszióban?
A közép-európai szecesszió művészei a helyi néphagyományokhoz fordulva új eszközöket találtak saját nemzeti kultúrájuk kifejezésére. Magyarországon sok művész és tanár gyűjtött és tett közzé magyar népművészeti motívumokat.
Egyikük volt Gróh István, az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Tanoda tanára és igazgatója.
1904-ben Gróh Magyar stílusú rajzminták címmel kiadott egy kromolitográfiákat tartalmazó gyűjteményt. Ez az album olyan díszítőmotívumokat tartalmazott, amelyek 17-19. századi népi tárgyakból merítettek ihletet, többek között bútorok, textíliák, kerámiák, tükörkeretek, bőrmunkák, kályhák díszítéséből, faragott kapukból, falusi templomok festett mennyezeteiből.
A gyűjtemény emellett új szecessziós motívumokat is tartalmazott, amelyeket a magyar népművészetből ihletet merítve alkottak Gróh István tanítványai: Faragó Ödön, Horti Pál, Buday Aladár, Stiasny Aladár, Pátzay Lajos és Protivinszky Lajos.
Mind az eredeti népi tárgyak nyomán készült rajzok, mind az új tervek a szecesszió jellegzetes vonásait hordozták magukban: íves és kecsesen hullámzó vonalak és virágdíszítések uralják a mintákat.
A magyar művészeti oktatás mindennapi gyakorlatában a magyar kiadványok mellett nyugat-európai (jellemzően francia, német és angol) díszítőelemeket is használtak. Ezért találhatóak a Schola Graphidis Művészeti Gyűjteményben mind nyugat-európai mintakönyvek, mind hazai megjelenésű művek a 19. századból és a századfordulóról.
Könyvtára az iparművészeti ismeretterjesztő könyvekre szakosodott, ezek is részei a jelenlegi, ritkaságszámba menő állománynak. A 19. századból származó gipszöntvények, valamint az antik könyvkötő és a bútorműves szerszámok szintén egyedülálló részét képezik a gyűjteménynek.
Ha szeretnél többet megtudni a Schola Graphidis Művészeti Gyűjteményről és tevékenységéről, látogass el az alábbi honlapra.
Fordította: Sárospataki Anna